Európai Iskola
Az Európai Iskolát
1945 telén alapította Mezei Árpád, Pán Imre, Gegesi Kiss
Pál, s hozzájuk csatlakozó festők, írók, költők, műkritikusok
közössége. Már a csoport neve is jól mutatja alapítóinak
szándékát és állásfoglalását. Együtt haladni a kortárs
európai mozgalmakkal, a hazai viszonyoknak megfelelően
adaptálni mindazokat a törekvéseket, amelyek 1945-ben
érvényesek, vagy Magyarországon éppen rehabilitálandók
voltak. [Pataki]
Nuridsány Zoltán 1946-tól vesz részt az
Európai Iskola kiállításain. Méltatói komoly, ígéretes tehetségnek tartják.
Az 1948-as Európai
Iskola összefüggő kiállítás-sorozata után a Római Akadémia
ösztöndíjasa lett. Ott is sikerrel szerepelt az ösztöndíjasok
kiállításán. Neves műkritikusok felfigyelnek szín- és
formavilágára, több olasz művészeti folyóirat európai
nagyságokhoz méri tehetségét. [Katona]
Az Európai Iskolát a dogmatikus
légkörben egyre több támadás éri, amely elhallgattatásukhoz vezetett.
Az Európai Iskolához
közvetlenül kapcsolódó fiatalok, jóllehet életművük ma
még jó rész ismeretlen a kutatás számára, mégis leszűrhetjük
azt a fájdalmat, hogy egy szabad, emberi klímában, az
Európai Iskola szellemének méltó örökösévé válhattak volna.
[Pataki]
>> további képek a korszakból
>> képzőművészeti album
|