Nuridsány Zoltán >> Életrajz Életrajz Nuridsány Zoltán 1925. augusztus 22-én született Marosvásárhelyen székely anya és örmény származású apa gyermekeként. Budapesten a cisztereknél,
a Szent Imre Gimnáziumban Nagy Nándor grafikusművész irányításával
oszlopos tagja lett a Képzőművészeti Körnek. Gallé Tibor Szabadiskolájában
is rendszeresen rajzol, az emberi test arányaival, mozgásával foglalkozik.
E tudatos felkészüléssel 1944-ben felvételt nyer a Főiskolára. Mesterei:
Szőnyi István, Barcsay Jenő, Kmetty János és mozaik szakon Fónyi Géza. 1946-tól rész vesz az Európai Iskola kiállításain. Méltatói az Európai Iskola utánpótlásaként, mint főiskolást, komoly, ígéretes tehetségnek tartják. 1948-ban a Római Magyar Akadémia Ösztöndíjasa. Ott készült műveivel sikerrel szerepelt az ösztöndíjasok kiállításán. Több olasz lap fölfigyelt szín és formavilágára. Itthon Rabinovszky Máriusz kezdeményezésével (akinek tanársegédje) a murális művészet elméleti, majd gyakorlati problémái foglalkoztatták. 1949-ben MEFESZ kiállításon szerepel monumentális mozaik tervével. Fülep Lajos dicséri tehetségét. 1949-50-ben megalakult a
"Négyesfogat". Nuridsány első - s egyben
utolsó - monumentális munkája a székesfehérvári Gépipari Technikum
külső falán található "Mérnök" több figurás mozaikja. Újabb
megbízásra két évtized múlva kerül sor. Nem sokkal halála előtt a
pályaművet kétszer díjazták, kivitelezésre nem került sor. 1962-ben önálló kiállítása
volt a Fényes Adolf teremben, katalógusszövegét Frank János írta.
|