40-50-es évek
„…A Tavaszi Tárlat leverõ és bíztató képet mutat egyszerre. Leverõ a benyomásunk anynyiban, hogy sok mindent elölrõl kezdeni látunk; még mindig elönti a falakat a naturalizmus, sokszor a bárgyú akadémizmus, sõt a giccs is (néhány történelmi és tájképnél), feltűnik az absztrakt festmény, amelynek semmi köze a modern absztrakcióhoz, a szobor, mely modernnek álcázva vagy klasszicizálónak alakítva modoros: a több éves zűrzavar, lefojtott légkör hű tükrei. De biztató is, amit – igaz, hogy még kis számban – észreveszünk, bátor csendéletek, érdekes tájképek, frappáns témák (Csernus), meleg líra (Czóbel!), erõteljes ecsetkezelés és színélmény (pl. a fiatal Nuridsány) mind ígéret a jövõnek (és legtöbbször nem a »nagy mesterek« alkotásai az ígéretek, de hát ez az élet rendje)” [Szabó, 1957]
